csak nézzünk, de nem látjuk egymást.

Én is drága, te is drága,

Egyetlen fa két virága.

Minek nézünk mégis másra,

Én is drága, te is drága?

Nem egymásra, mindig másra,

Én is drága, te is drága.

Teljesen jogos. 1 hím meg 1 nőstény egyenlő 1 pár. Ez túl általános, de ha azt mondom, hogy én meg te egyenlő egy pár, az már nem. De nem mondom, mert nincs így. Pedig itt vagyok és Te is itt vagy. Egy részed, ma itt fekszik velem az ágyba. Egy részed mindig velem, van. És én is veled. De mégsem vagyunk egy pár. Határok. Honnan tudom, hogy mikortól vagyunk EGYPÁR? Mikor rájövünk, hogy szeretjük egymást (de szerelmeből, vagy csak szeretből?), vagy amikor először adunk egymásnak ajándékot, vagy amikor először szerelmeskedünk, vagy az első csóktól? Ez emberenként változik vagy a köztudat alakítja, vagy egyszerre?
Mennyivel egyszerűbb lenne minden, ha nyílt lapokkal játszanánk. De nem tesszük meg. Talán félünk, vagy talán jó ez így. Én élvezem. Szeretek szenvedni ha nem hív. Sokkal édesebb az öröm.
Amikor érzi két ember, hogy összepasszolnak, mint egy puzzle-ben két elem, de valami mégsem stimmel, a körülmények, akkor mit lehet tenni?! SEMMIT. Várni kell. Na ne. És mi van ha valaki türelmetlen? Az megszívja.

¡ pályaválasztás ?

virágárus? nem, az nem lehetek, mert egy mosolyért már ingyen virág járna. orvos? biológia, fizika, kémia, matek... ez nem én vagyok. Jogász? töri, magyar, nyelvek...szinte sanszos. Buda egyik reggel azt mondta, legyek tanár. Vajon tudja miket beszél? Nem lenne ehhez türelmem.
Vajon bennem van a hiba? Sok dologban jó vagyok, de mégsem vagyok 100as, semmiben. Ez mindenkivel így van?
A szívére vagy az eszére hallgasson az ember? Szenvedjek még 10 évig és után éljek, jól, nagyon jól. Vagy szeressem amit csinálok, már most, és éljek egyik napról a másikra. Van arany középút?
Észre vettem, hogy egyre több a kérdő mondat, mint a kijelentő. Lassan átveszik a hatalmat.
Nekem valami olyan munka kell, amihez nem kell sokat, túl sokat tanulni, ha használom az eszem, az elég. De kelljen gondolkozni. Sok ember. Kell zene is. Jókat enni. Legyen elég szabad időm sütni, főzni, mosni, takarítani, családot alapítani. És keressek eleget. Annyi az elég...amennyi... elég ahhoz, hogy a saját lábamon is meg tudjak állni. Nehéz. Szerintem ilyen foglalkozás nincs. DE! a TVpaprikában :)
Vagy! kell egy varrógép, sok anyag, egykét modell, egy kifutó, sok gombostű, és mégtöbb sebtapasz (?). Ezek csak álmok?
20 év múlva, az osztálytalákozón ki, mivel dicsekedhet majd el? O. biztos valami nagy multinál fog dolgozni. Z. természetesen sportoló lesz.És mi lesz Esztivel, Viktorral, Nórival? Egyáltalán mindenki élni fog 20 év múlva? Lesz valaki hittantanár, hentes, belsőépítész, asztalos?! nem lehetnék munkanélküli? mégis lenne elég dolgom... elutaznék Franciaországba, megtanulnék franciául, vagy Angliába (Angliaország), vagy Oroszországba, laknék egy kicsit itt is ott is. Hetente küldenék levelet anyunak, apunak, nagyszülőknek és a Pistinek. Néha dolgoznék, néha varrnék, néha énekelnék. Közben magamba szívnám a életet, a tapasztalatot. Ha több életem lenne, biztos megtenném, de így nem lehet... a morálok. Csak szépen, szabály szerint éld le az életed, és boldog leszel... Ez teljesen úgy hangzik, mintha életem utolsó óráiban lehetnék csak boldog de én ezt nem akarom. Én mindig boldog akarok lenni. Túl sokat akarok?

éreztél már olyat...

éreztél már olyat, hogy nem belé, hanem a róla szóló emlékekbe vagy szerelmes?
vagy mágis belé vagyok? egyáltalán, ez szerelem volt? egy 13 éves szerelmes lehet egy akkor 21 évesbe? végülis ha egy 16 éves szerelmes egy 27 évesbe, akkor miért ne lehetett volna apakomplexusa 13 évesen is? teljesen jogos.
Néha komolyan megszakad a szívem, akár egy blogbejegyzés kilen sorától, akár egy kisbaba vagy egy mámoros csókot megörökítő képtől. önző lennék, vagy csak olyan ember vagyok aki szeret, és nem felejt? Sok szó, hang, illat és kép itt van előttem, körülöttem. ezeket hívják emlékeknek, vagy azt ami a vérkeringésemben, az izmaim körül, a hajtöveimnél érzek? Ha most elmerülök egy kád habfürdőben, emlékezni akarok, arra a 3-4 évre, amig ő itt volt, én meg közvetlen az árnyékában; csak kicsi voltam, nem mindig vette észre, ha meghúzkodtam a sála végét és felszóltam, hogy figyeljen egy kicsit, mert elszeretném mondani, hogy.... akkor még nem tudtam, nem tudhattam, mit. mostmár tudom. Azt, hogy miatta énekelek. És minden zongoráról, kordnadrágról, vörös hajú magas hapsiról ő jut eszembe. emlékül.