a legnagyobb félelmeimet lefestem.

hogy hova teszem a képeket, még nem tudtom.

1882

Az üstökös

Az égen fényes üstökös; uszálya
Az ég felétől le a földre ér.
Mondják, ez ama "nagy", melynek pályája
Egyenes; vissza hát sohase tér.

Csillagvilágok fénylő táborán át
A végtelenséggel versenyt rohan.
Forogni körbe nem tud, nem akar, hát
Örökké társtalan, boldogtalan!

Imádja más a változékony holdat,
A kacéran keringő csillagot;
Fenséges Niobéja az égboltnak,
Lobogó gyász, én neked hódolok.

Szomoru csillag, életátkom képe,
Sugár ecset, mely festi végzetem,
Akárhová mégysz a mérhetlen égbe,
Te mindenütt egyetlen, idegen!...

álomnapló

még nem volt hatalmas, de már kiállt a köldököm. vérzett az orrom és nem kaptam levegőt. órákig a földön feküdtem. nagymama mellettem ált, és azt mondta "még csak az orrod vérzik, de majd ha tényleg elkezdessz vérezni, akkor a lelkedet vetéled el először". aztán sok ismerős arc. előtte még egy ismeretlen ház, és meleg a kocsiban. a hátsó részen egy baba, elvileg a testvérem. látom hogy melege van, ezért leveszem a kabátját. fogom és nézem. nem beszél, de mintha mondaná hogy gyereket várok...

és egy hídon állnánk, fújná a szél a hajad, megkarmolnálak, aztán felszállnék egy villamosra és hazamennék arra gondolva: a lovakat legalább lelövik.