Vannak dolgok, amelyek indokolatlanul, óriási hatással vannak az emberre. Egy fogékony kamasz lelkében, még inkább alaptalan a hirtelen jövő rajongás, mámor, elismerés valaki vagy valami iránt. A számtalan lemez között, melyeket nagyszüleimtől örököltem, rábukkantam két Edith Piaf korongra. Amikor csak tudtam, hallgattam, annak ellenére, hogy köztudott, a bakelitlemezek könnyen elhasználódnak, de a lassan kialakuló rajongásom mellett ez a probléma eltörpült. Pillanatokon belül tudásvágyam határokat nem ismerve gyarapodott, lassacskán minden, amit lehet, tudtam Piaf életéről. Egyik nap megkérdezte anyukám, hogy miért szeretem Piafot. Azt válaszoltam nem tudom, talán mert érdekes, magával ragadó és tetszik a zenéje. Utána sokat gondolkoztam, hogy vajon miért?! És azt hiszem azért, mert Edith Piaf nem félt! Ő nem félt élni, álmodni, túlélni, adni és meghalni. Tudatos volt és mégis bohém, következetlen, de vakmerő. Tudta, hogy az élet egy drámai szerepet osztott rá, Ő ezt elfogadta és dacolva a sorssal túlélte a halált. Ő élt. Nekem ezek fontos támaszt nyújtanak olykor. Néha kell egy kis szünetet tartani és a tükörbe nézve megkérdezni magamtól: ki vagy te? Merre felé tartasz? És ha megpróbálok belegondolni, hogy Edith Piaf ennyi idősen merre felé tartott, talán tanulhatok a hibáiból, mások hibáiból, így a jövőben talán bölcsebb leszek. Másfelől a zenéje valóban fülbemászó, pár héttel később, hogy elkezdtem hallgatni, anyukám főzés közben vígan dudorászta.
Később egy szenzációs előadást láttam Piaf életéről, a Bárka színházban. Az első pár percben jogosan felmerül a nézőkben a kérdés: Mi ez? A színhely: meghatározhatatlan, talán egy repülőtéri váró terem be- és kijárattal. A bejáratnak vélt forgóajtónál egy kávéház, a túloldalon egy színházi társulat székhelye, de inkább csak asztalok és székek, a háttérben képek, Párizs, a Montmartre, és egy hirdetőtábla. A szereplők: táncosok, fiúk, lányok, nők, férfiak, egy matróz, egy színésznő, egy tiszt, és Edith. Az első felvonás végére, kezd összeállni a kép, ez nem Piaf életéről szól, hanem részletekről az életéből. Zavarom ellenére, mely abból fakad, hogy nem látok összefüggést a cselekmények között, élvezem az előadás minden egyes percét. Hát, hogy ne élvezné az együgyűen jóhiszemű és tehetetlen? A kedvenc dalai, és kedvencére oly jellemező gesztusok, hangszínek, kifejezések sokaságával csillapíthatja lelke szárazságát. A második felvonásban már merek együtt lélegezni a színházzal, elvonatkoztatni, és érzem a lüktetést a fejem hátsó részében, amely egy bizsergő érzéssel elindul végig a gerincemen, és végül kiráz a hideg. Ebben a 120 percben ott van minden: zene, tánc, mulatság, szerelem, tragédia, tudatlanság, kiszolgáltatottság, a bordélyházak, kávéházak, lokálok, a siker, a bukás, az üresség, az élet imádata és gyűlölete.
Úgy gondolom, fontos, hogy az ember mellett ne csak hús-vér emberek álljanak, kellenek példaképek, múzsák, egy olyas valaki, akinek nézeteit, filozófiáját, élet stílusát képes befogadni, feldolgozni, és magáévá tenni. Nekem mindig is voltak, vannak, és lesznek példaképeim, mintaképeim, bár sose fogom az Ő életük szerint építeni az enyémet, csak hagyom, hogy rávezessenek arra, hogy ki vagyok, leszűrjem életükből a tanulságot, a hibákat. Ha épp nem Edith Piaf, majd valaki más…
...összedőlhet fenn a magas ég,
leomolhat minden ami kék,
egy a fontos,hogy te szeress,
minden más csak semmiség,
veled alszom, veled ébredek,
testem forró, ha hozzám ér kezed,
lehetsz minden,s mintha földön...
Azt mondják kedvem, szeretni szertelen,
temérdek gyötrelem, mit gondolsz kedvesem,
csak annyit gondolok, szeretni jó dolog ,
a szerelem nem nehéz, magával ránt és kész,
azt mondják kedvesem, a szerelem félelem,
szenved és esztelen, mit gonolsz kedvesem,
a szerelem arra jó, örömet adni jó,
szemedben könnyel is, szomorú így szép így
azt mondják, mégse jó, csaló és áruló,
először szenvedély, utána szenvedés,
méghogyha vége is, őrizzük ízeit,
örök a szenvedély, örökebb mindennél,
ez szép így nem vitás, de végül semmi más,
nem marad úgy tudom, csak is a fájdalom
aztán egy szép napon, ami most fájdalom,
emlékké változik, és azt mondod jó volt így
igen, már értelek,jó is a szerelem,
nélkülük nem lehet, élni az életet,
most nézd há kedvesem, én mindig elhiszem,
hogy mindig hinni kell, szeretni mindig kell,
de te vagy az utolsó, első és utolsó,
megszűnt és nincs a múlt, előtted szerete hullt,
rád vártam kedvesem, jöttél és vagy nekem,
szeretlek mindenért, szeretni jó és szép.
