csak nézzünk, de nem látjuk egymást.

Én is drága, te is drága,

Egyetlen fa két virága.

Minek nézünk mégis másra,

Én is drága, te is drága?

Nem egymásra, mindig másra,

Én is drága, te is drága.

Teljesen jogos. 1 hím meg 1 nőstény egyenlő 1 pár. Ez túl általános, de ha azt mondom, hogy én meg te egyenlő egy pár, az már nem. De nem mondom, mert nincs így. Pedig itt vagyok és Te is itt vagy. Egy részed, ma itt fekszik velem az ágyba. Egy részed mindig velem, van. És én is veled. De mégsem vagyunk egy pár. Határok. Honnan tudom, hogy mikortól vagyunk EGYPÁR? Mikor rájövünk, hogy szeretjük egymást (de szerelmeből, vagy csak szeretből?), vagy amikor először adunk egymásnak ajándékot, vagy amikor először szerelmeskedünk, vagy az első csóktól? Ez emberenként változik vagy a köztudat alakítja, vagy egyszerre?
Mennyivel egyszerűbb lenne minden, ha nyílt lapokkal játszanánk. De nem tesszük meg. Talán félünk, vagy talán jó ez így. Én élvezem. Szeretek szenvedni ha nem hív. Sokkal édesebb az öröm.
Amikor érzi két ember, hogy összepasszolnak, mint egy puzzle-ben két elem, de valami mégsem stimmel, a körülmények, akkor mit lehet tenni?! SEMMIT. Várni kell. Na ne. És mi van ha valaki türelmetlen? Az megszívja.