I.

Éjszaka, nyár. Fehér Skoda áll a nyaraló előtt. Benne fiatal lány, aludni próbál. A nyaralóban a barátai. Elférne ő is bent, de nem képes bemnni. Egy fiúra vár.

A lány én vagyok. Kettes számú barátnő. Ő és az egyes bent vannak. Azt mondta, kijön még, ha elalszik mindenki. Várom is, meg nem is. Legszívesebben itt sem lennék. De itt vagyok. Jöjjön ki. Ne jöjjön ki. Mondja meg az egyesnek, hogy mostantól velem jár. Azt ígérte, megmondja neki. Azért jöttem el erre a bulizós hétvégre. Nem tette meg. És nem, most nem mehetek el, azt mondta, az nagyon feltűnő lenne, az egyes már úgyis gyanakszik.

Kívülről nézem csak, kívül vagyok. Titkom van, nekem titkom van, vele. De ez nem segít. Menthetetlen kisebbségi érzéssel bámészkodom, lebzselek a hétvégi társaságban, úgy érzem, illetéktelen vagyok, s ezt mindeki látja rajtam. Azt hiszik, hogy rászálltam, hogy el akarom venni a másiktól, pedig ő akarja ezt, én menekülnék, de mindig megállít. Az utolsó pillanatban, amikor már éppen elszakadna a szál, megint jelentkezik, megint megígéri, megint levesz a lábamról.

Mert ő egy nagydumás lovag. Ő volt az első, akivel beszéltem, kibukott belőlem, mi történt. Ő meg megvigasztalt. Egészen hajnalig. Nem tervezte ezt ő sem, így alakult. Kicsit sírtam, dühöngtem, megfogta a kezem, megsimogatta a hajam, aztán már meg is puszilt, sétálni indultunk. Azt hittem, ennyi volt, mondtam is neki, tudom hogy barátnője van, hát ne csináljunk ebből nagy ügyet. De ő jelentkezett megint és megint és megint. Éltem az életet, nem beszéltem. Reagáltam. Peregtek az éjszakák. Arra eszméltem, édesanyám szóvá teszi, felhoztam valakit -ki volt az? S akkor elkezdtem többet akarni. Döntsön. Azóta megy ez a csiki-csuki.

folyt. köv...